ManiCute - Halloween

by - október 28, 2013
Úgy látszik, a mai nap már csak az elsőké, hiszen az első sminkes bejegyzésem után most következzen az első ManiCute poszt a blog életében. Nem is lesz szó itt másról, mint egy újabb csoport lakk-kedvelő lányról :) Thimmyke nemrég megkeresett, hogy lenne e kedvem csatlakozni a kezdeményezésükhöz, amiben a többi ilyen klubhoz hasonlóan bizonyos témákkal jelentkeznénk bizonyos időközönként. Alaposan átrágtam a dolgot és időhiány miatt annyiban maradtunk, hogy ha lesz időm és ihletem, mindenképp jelentkezek velük, de nem feltétlenül minden alkalommal. Nagyon örültem, hogy kompromisszumot tudtunk kötni és mégsem kellett teljesen elzárkóznom a dologtól. Természetesen az első alkalmat semmiképp nem akartam kihagyni, így most a ManiCute első, aktualitásából adódóan Halloween-i témáját láthatjátok.


Ha lenne sütőtök sárga lakkom, biztos azt használtam volna. Ennek hiányában azonban maradtam a jól bevált feketénél, szürkénél. Sokat agyaltam a dolgon és próbáltam inkább több mindent megjeleníteni a körmeimen: egy kis pókháló, egy fekete macska (igen, a középső ujjamon az egy macska lenne), valamint egy sír. A két szélső ujjamra pedig vér gyanánt került bordó lakk szívószálas technikával, ami fehér alapon ezerszer jobban mutat - legközelebb ezt fogom megcsinálni az összes ujjamra. Sajnos normális ecset hiányában nagyon nehéz dolgozni, de ezt gyorsan orvosoltam is, ugyanis eBay-ről végre rendeltem magamnak egy kisebb készletet. Remélem azzal majd pontosabban tudok festeni apró mintákat is. Fedőlakkot most kivételesen nem használtam, mivel féltem, hogy elkeni a fekete lakkot, teljesen tönkretéve vele a manikűrt.

Ennél a képnél sajnos belógott a függöny, de a hüvelykujjam a kedvencem és szerettem volna róla egy közeli képet.

❤❤❤❤
Lora Nr 57
Lovely Jeans club TE 03
Lovely Crystal Strenght Nr 371
Lovely Classic Nr 25
Max Factor Glossfinity 155 Burgundy Crush

Nézzétek meg a többiek munkáját is!

You May Also Like

10 megjegyzés

  1. nekem a hüvelykujjad nagyon tetszik:) marha jó ez a technika :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! A macska a kedvencem. :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a hüvelykujj lett a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  4. Cica az nagyon édes *-*

    VálaszTörlés
  5. Mennyire jó lett a hüvelykujjad, mind tetszik, de nekem sosem meg így a körmömre, mindig mindenhová máshová, csak oda nem, ahová kéne :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon aranyos mani lett!:)
    Én egyből felismertem a cicát.:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett a vér! :)

    VálaszTörlés
  8. A hüvelykujjadon lévő minta nagyon szupi! *-*

    VálaszTörlés