Hajápolás - Szépülj belülről

by - március 09, 2014
A hajunk állapotáért nem csak a külsőleg érkező hatások felelősek, hiszen - mint az köztudott - a rengeteg stressz és egyéb belső dolgok is (úgy, mint a nem megfelelő táplálkozás) hozzájárulhatnak hajunk problémáihoz. Az emberek általánosságban két ilyen problémával szenvednek: a hajhullással és a haj szerkezetének nem megfelelő állapotával, azaz a hajvégek töredezésével, szálkásodásával (a korpásodásról most nem ejtenék szót).

(képek forrása: weheartit.com)

A hajprobléma konkrét okának megtalálása sokkal fontosabb, mint a tüneti kezelés. Ha már komolyra fordulna a hajhullás, érdemes felkeresni egy szakértőt, de ha csak a kezdeti stádiumban vagyunk, ne felejtkezzünk el a háttérben megbújó okokról. A vitaminok, mint 'belső ápolók' nagyon fontosak a különféle balzsamok és pakolások mellett. Ha étkezéssel nem visszük be a megfelelő mennyiségű vitamint, nyomelemet és aminosavat, melyek igen fontosak a haj, bőr és köröm ápolásában, előfordulhatnak az előbb említett problémák. Ezek ápolásában kiemelkedő jelentőséggel bírnak például a B-vitaminok (biotin, folsav), a cink, a réz és a vas.

  • Cink: A cink számos enzim aktiválója, ezáltal fejti ki hatását a bőrre, hajra és a körmökre is. A haj növekedését, valamint az új hajsejtek képződését serkentheti,  hiánya pedig törékeny hajhoz és töredező körmökhöz vezethet. Természetes cinkforrás: sörélesztő, friss osztriga, hús, tojás, sajt, zabpehely.
  • B-vitaminok: A B-vitamin szabályozza a faggyútermelést és aktiválja a hajhagyma anyagcsere-folyamatait, segíti a gyulladások kivédésében, egészségesen tartja a fejbőrt, egyensúlyban tartja a szervezet biológiai folyamatait (idegrendszer normális működése). A B-vitaminok erősítik és táplálják a hajat, hiánya azonban hajhullással, töredezett hajjal és körmökkel jelentkezhet. Természetes B-vitamin forrás: hal, élesztő, tojássárgája, marhahús, máj, mogyoró.
  • C-vitamin: A C-vitamin igencsak széleskörű erőforrás, így a haj egészségét is képes fenntartani, helyreállítani. Segítségével a vas a hajhagymákhoz könnyebben jut el, ezenkívül a haj sejtjeit is erősíti. Természetes C-vitamin forrás: citrus- és káposztafélék, paprika, csipkebogyó, kivi.
  • Vas: A vashiány hajhulláshoz és töredező, gyenge körmökhöz vezethet, mely elsősorban a húst nem fogyasztókat fenyegetheti, valamint érdemes megemlíteni a menstruáció okozta rendszeres vérvesztést. Természetes vasforrás: marhahús, máj, spenót, cékla.

A téli hónapokban jelentősen megváltozik az étkezési szokásom, hiszen lényegesen kevesebb friss/nyers zöldséget és gyümölcsöt eszek, ezáltal a természetes vitaminforrásomnak is szinte annyi. Így jutottam arra a következtetésre, hogy érdemes lenne kipróbálnom egy étrend-kiegészítőt. A választásom hosszas gondolkozás után a DM saját márkás Das Gesunde Plus, kifejezetten hajra való vitamin komplexére esett, ami a különböző B vitaminok mellett cinket is tartalmaz.

'A Das Gesunde Plus étrend-kiegészítő kapszula a haj egészségéért fontos tápanyagokkal, cinkkel, biotinnal, folsavval, pantoténsavval, valamint más fontos B-vitaminokkal látja el a szervezetet. A cink hozzájárul a haj és a köröm, a biotin pedig a haj és a bőr normál állapotának fenntartásához. A B-vitaminok részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.'


Hatóanyagok // 1 kapszulában // % RDA
Cink // 10 mg // 100%
B1 vitamin // 1,4mg // 127%
B2 vitamin // 1,6mg // 114%
B6 vitamin // 2mg // 143%
B12 vitamin // 1µg // 40%
Biotin (B7 vitamin) // 150µq // 300%
Folsav (B9 vitamin) // 200µg // 100%
Niacin (B3 vitamin) // 18mg NE // 113%
Pantoténsav (B5 vitamin) // 6mg // 100% 
* adatok a csomagolásról *

A vitamin komplexnek még a tesztelési fázisában vagyok, de gondoltam érdemes szót ejteni róla és magáról a haj egészségéért felelős vitaminokról, pláne így tavasszal, amikor igencsak kiapad a szervezetünk vitaminkészlete. Láthatjuk, mennyi hatóanyagot tartalmaz egy kapszula, az előírásoknak megfelelően naponta egyet kell bevenni, így a 60 szemes doboz két hónapig elég - amihez igen jutányos áron juthatunk hozzá, mindössze 999ft-ért (én ráadásul a múltkor 799ft-os áron kaparintottam meg). Így lett a hajápolási rutinom (amiről a közeljövőben egyébként szeretnék egy bejegyzést írni) 'szerves része' ez a kis csomag és nagy reményeket fűzök hozzá, hogy segít valamelyest.

Ti szedtek valamilyen vitamint, étrend-kiegészítőt?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Egy ideje már bennem is érlelődött a gondolat, hogy jó lenne egy kis plusz vitaminforrás, de most abszolút meggyőztél. Ez árban is korrekt és az összetevői is egészen tetszetősek. :)

    VálaszTörlés
  2. én már egy ideje szedem (nemrég vettem a második dobozzal, én is kifogtam a 799 Ft-os akciót) és nagyon pozitívan tudok nyilatkozni róla :) a körmöm egyértelműen erősebb lett, szerintem a bőröm is jól fogadta, a hajamat illetően pedig kis babahajakat vettem észre nemrég... :) nagyon lelkes vagyok, remélem neked is beválik!

    VálaszTörlés
  3. Én egyszer már megvettem ezt, de csak elkezdtem szedni, abbahagytam, a dobozt meg kidobtam, amin a szavatosság volt, ezért nem mert újra elkezdeni szedni, hogy lehet már lejárt a szavatossága. :/ De egy ideje én is gondolkodom, hogy újra elkezdem. :)

    VálaszTörlés
  4. Én most épp ezt szedem, de már nem sok van, utána a Bánfit próbálom ki.

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    Egy kis játékra szeretnélek invitálni :)
    http://yvusbeauty.blogspot.de/2014/03/egy-kis-szemelyes-ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés