Nagy-Kevély túra - képes beszámoló

by - szeptember 26, 2014
A hideg és az eső is már egyértelműen a tudtunkra adja, megérkezett az ősz. Viszont pár hete még igazán nyárias időjárásunk volt, így mikor a franciaországi utamról megérkeztem és még fent maradtam Budapesten, ki szerettük volna használni az igazán szép időt. Párom talált rá erre a környékre netes böngészése során, úgyhogy rövidebb tervezés után útnak is indultunk. A harmadik kerületből kezdtünk neki gyalog, Üröm községen keresztül jutottunk el Pilisborosjenőre, ami a túraútvonal kiindulópontja. Már idáig eljutni is egy másfél órás séta volt, ezután következett a több mint 10km-es túra. Persze előtte még pihenésképp beültünk a helyi csárdába/étterembe egy kávéra :)

Nem kimondottan nehéz az útvonal, bár volt egy meredekebb rész, de előtte és utána is könnyű, lankás. Inkább csak hosszúnak mondanám - mondjuk mi igen sokszor megálltunk gyönyörködni a tájban. Ugyanis amint felérünk a hegytetőre, gyönyörű kilátás tárul elénk. Természetesen útközben is rengeteg a látnivaló, a kihelyezett táblák pedig segítenek az informálódásban. A turistaútvonalat jelzések segítik, azonban érdemes lehet előtte utánaolvasni, milyen látnivalók is vannak, mivel a körtúrából kisebb kitérővel lehet eljutni az Egri csillagok filmváltozatának forgatási helyszínéül felépített várhoz (mi ezt kihagytuk), valamint a Mackó-barlanghoz. Útközbe esik a Szódás-barlang is, ahova egy kicsit meredekebben kell felmászni, de megéri, hiszen már innen is szép a kilátás. Mi ezt a térképet vettük alapul, habár a nyíl irányával ellenkező irányba haladtunk, merthogy a táblák számozása ebben a sorrendben történt.


Ha pedig teljesen felérünk a Nagy-Kevélyre, egyszerűen gyönyörű a kilátás. A János-hegyi Erzsébet-kilátóig és a Megyeri-hídig is el lehet látni, majdhogynem az egész budai oldal a szemünk elé tárul a hegytetőről (erről persze nem készült kép..). Egy ideig csak ültünk és gyönyörködtünk a tájban. Szerencsénkre az idő sem fogott ki rajtunk, majdnem végig gyönyörűen sütött a nap. Habár a kilátáskor kezdett sötétedni az ég, ami a fényképeken meg is látszik, de még ekkor sem volt kimondottan felhős. Mikor visszaértünk Pilisborosjenőre, akkor kezdett el cseperegni az eső, de ennyivel meg is úsztuk. Innen hazafele félig már busszal mentünk, de utána még bevállaltunk egy órás gyaloglást. Így nagyon fáradtan érkeztünk haza, de az élmény mindenért kárpótolt, hiszen nagyon jól éreztük magunkat.


Ti jártatok már a környéken? Szeretitek a természetet?

You May Also Like

0 megjegyzés