Be fit - Weekly workout

by - november 09, 2014
Sajnos rég volt hasonló stílusú bejegyzés, de őszintén bevallom, az utóbbi hetekben igencsak elhagytam magam mozgás terén. Nem vagyok rá büszke, de semmi motivációm/kedvem nem volt és a heti egy aerobicra is csak barátnőm miatt jártam el, az ő jelenléte motivált. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy még ebből is kimaradt két alkalom (sőt szeptemberben a heti két próbám helyett is csak egy volt), szóval igencsak ellustultam. Viszont utólag visszagondolva érzem csak, hogy ez teljesen ráment a hangulatomra is, nem igazán volt kedvem semmi produktívat csinálni. Ezután kicsit nehéz volt visszarázódni, a következő edzés után volt is izomláz rendesen, de mindent megért. Hirtelen fordult is a kocka és egy olyan nagyszerű, mozgással teli hét következett, amitől azonnal jobb kedvre derültem. Mindig az előző edzések endorfinlöketéből merítettem energiát, sosem éreztem elegendőnek az aznapi mozgást. Csinálni akartam!


Ezen felbuzdulva, gondoltam megosztom veletek, mennyire is voltam aktív, hátha inspirálóan hat rátok. Hétfőn ugyebár a szokásos step aerobic órára mentünk el. Ami egyébként testnevelés óraként van meghirdetve, azonban én már teljesítettem a kötelező félévet, de az óraadó (aki egy hihetetlen jó személyi edző!) megengedi, hogy bejárjunk. Kedden egyetemi nyíltnap volt és szintén ő tartott taebo edzést, szóval végre ezt is kipróbálhattam. Kőkeményen izzadtunk, bár ez köszönhető volt a nagy létszámnak is, de éreztem, hogy rendesen átmozgattak bennünket. Szerdán az egyik fitneszteremben volt nyílt nap, noha a csoportos órák időpontja nem volt jó, reggel elnéztünk az edzőterembe és egy kicsit kardioztunk. Ez fizikailag is sokat jelentett, az előző két nap levezetéseként hihetetlen jó érzés volt, de valahogy még is úgy érzem, lelkileg esett a legjobban. Kedd és szerda este pedig még próbám is volt :)

Persze itt úgy éreztem nincs megállás, újra kedvet kaptam az itthoni edzéshez is. Azokat a területeket akartam megmozgatni, amikre a hét elején nem volt alkalmam, így a has és kar került előtérbe. Előbbire egy saját hasprés sorozatot csináltam, utóbbira pedig súlyzóval kezdtem erősíteni. (Habár az aerobic órákon is szoktunk külön erősítős gyakorlatokat végezni.) Most ezt a remixet választottam zenei aláfestésnek, de majd szeretnék egy saját válogatást készíteni. Szombaton érkezett el a pihenőnap, amit mindig be kell iktatni, de amúgy sem lett volna időm semmire és a közérzetem sem volt az igazi. Vasárnap, azaz ma viszont ismét tervben van egy kis itthoni erősítő gyakorlat estére, a célpont a has-láb-popsi, egy kis karral kiegészítve. Szóval úgy érzem, összességében elég jól zárom a hetet, már ami a mozgást illeti.

Holnap pedig kezdődik minden elölről (a szokásos step aerobic-kal), de koncentráltabban és jobban odafigyelve folytatom az edzést, és szeretném felosztani, hogy melyik nap milyen izomcsoporto(ka)t mozgatok meg. Valamint végre beszerzek egy kondibérletet (amihez ráadásul ajándékba jár egy 4 alkalmas aerobic bérlet is!), úgyhogy egy hónapig be vagyok biztosítva, hogy ne legyen kifogásom az edzés elkerülésére és mozgáshiányban se szenvedjek. De őszinte leszek, már alig várom!

Képek forrása: még több inspirációs képért kattints ide.

Ti milyen mozgásformát választottatok az utóbbi időben?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Jó kis képek!! Azt hiszem ez az őszies idő mindenkire rányomja a lustaságot, én is pont most álltam neki újra :) Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Azt látom, hogy te még a mai napig biciklivel jársz ;) Sajnos én hamar lemondok róla, ahogy kicsit hidegebbre fordul az idő - habár mostanában még nagyon beleférne.

      Törlés
  3. Micsoda mozgalmas hét. :) A héten én is megerőltettem magam és három nap is szántam rá fél órát, hogy egy kicsit tornázzak itthon, az első két nap után lábra állni is nehezen ment. Nagyon puding vagyok. :D Remélem nem törik meg a lelkesedésem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát pedig nem nézel ki pudingnak ;) Én is nagyon remélem, hogy ugyanilyen lelkes maradok :)

      Törlés